Puzsér Róbert publicisztikája a Magyar Hang nyomtatott verziójában jelent meg február 3-án, majd 10-én online tették közzé.
Dmitrij Furman baloldali orosz politológus szerint Vlagyimir Putyin államának felvállalt és büszkén hirdetett neosztálinizmusa „nem ideológiai sztálinizmus”. Tamás Gáspár Miklós számtalanszor próbálta leválasztani a kommunizmus eszméjét az Oroszországban 1917 után történtekről, mondván, hogy a marxi tanok hamis, de átélhető ideológiai felhatalmazást adtak Sztálin baloldali fordulatnak álcázott és elképesztő brutalitással levezényelt vörösfasizmusához, meg az ahhoz tartozó államkapitalista modernizációhoz. Nem teljesen értek egyet: aligha véletlenül sikerült Leninnek a hitelét és erejét vesztett cárizmus helyére pont ezt az új üdvtant állítania, ami aztán minden egalitárius morál nevében elkövetett gaztettre feljogosította a vöröshatalmat. Legalábbis feltűnő, hogy a marxizmus eszmerendszere milyen sallangmentesen simult össze a Kreml új urainak törekvéseivel, akárcsak az, hogy bár a kizsákmányoltak közössége a humánum nevében lépett fel, esélyt sem kapott a tényleges önszerveződésre, ami az ideavilágot a bemocskolódástól, a Szovjetunió polgárait meg a tömeggyilkosságoktól óvhatta volna meg.
A bolsevizmus összeszervülése az orosz realizmussal számos területen eredményezett sikeres társulásokat. A nehézipar kommunista fétise kiválóan illeszkedett az elmaradott cári birodalom legégetőbb problémájához: sem nagy létszámú munkásosztály, sem megfelelő technológia nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy a birodalom betöltse a maga hatalmi szerepét. Abban feltétlenül egyetértek Tamás Gáspár Miklóssal, hogy ha nem állnak elő a bolsevikok, az orosz állam a vörös helyett valamilyen más színű zászlóba burkolózik – hisz Oroszország már a kezdetektől súlyos nehézséggel nézett szembe, ami ráadásul több, egymást erősítő problémából fakadt, ezek pedig egyik válságból a másikba sodorják a bolygó legnagyobb országát.
(…)
1991-ben a szolganépek esélyt kaptak – az oroszok is, a Szovjetunió egyéb népei is, Kelet-Európa társadalmai is. A történet a térségre jellemző módon folytatódott: kiderült, hogy az oroszok még mindig a hatalmas területű államuk meg az ahhoz tartozó birodalmi ábrándjaik foglyai, továbbá kiderült, hogy az egykori csatlósállamok a saját útjukat akarják járni. Oroszországnak nincs többé szüksége a vörös mázra, mindössze Sztálin világhatalmi örökségére meg a biztonsági garanciákat kínáló, erőszakos, gyanakvó és állandó zavarkeltést végző rendszerére – ez Vlagyimir Putyin ajánlata, ami az oroszoknak a háború kitöréséig jónak is tűnt, a KGST és a Varsói Szerződés egyéb tagállamai pedig az Európai Unióhoz meg a NATO-hoz való csatlakozásukkal igyekeztek biztosítani, hogy a huszadik századi vörösterror ne térjen vissza többé.
(…)
Olvasd el a teljes cikket a Magyar Hang oldalán ide kattintva!
