Gazdaság Szamizdat

Amikor nem tudja a jobbkéz, hogy mit csinál a bal

2023.06.15.
Miklós Balázs Gáspár

Az inflációs cikksorozatunk záró részében a magyarországi helyzettel foglalkozunk. Amikor március elején kitaláltam, hogy erről a témáról kellene hosszabban írni, nem gondoltam volna, hogy júniusra datálódik a befejezés. Ennek több oka is volt:

  • Az inflációról közérthetően, de mégis szakmaian értekezni szerintem nagyon nehéz.
  • A kapcsolatos gazdasági helyzet folyamatosan változik, időtálló gondolatokat megfogalmazni csak rendkívüli körültekintéssel lehet. Ezt tetézi a magyar jogbiztonság ingoványos talaja, hogy egyik napról a másikra változtatnak adókulcsokon.

Na így jutunk el több hetes kutatás, vívódás, szerkesztés és átfogalmazás után ehhez a cikkhez. Fontos, hogy a cikkben tárgyalt gazdaságpolitikai események és intézkedések nem feltétlen követik az időszerűség lineáris vonalát, sokkal inkább logikai struktúra mentén lettek átemelve. Mielőtt azonban belevágnánk, ajánlom figyelmedbe az általános terminológiát magyarázó cikkemet.

Houston, van egy kis gond!

Nem kívánom a végtelenségig ismételgetni a helyzetet, csak nagyon rövid pontok mentén vegyük szemügyre, hogy miként érkeztünk meg az energiaválságba:

  • 2020-2021: Koronavírus járvány utáni gazdasági helyreállás. Alacsony kamatok mellett rengeteg pénz áramlott a gazdaságba, annak élénkítésére. Ez általános kiköltekezést jelentett.
  • 2022-től: Választások előtti extrém pénzszórás (pl. SZJA visszatérítés; kibővített családtámogatás; 13. havi nyugdíj) és új adókedvezmények (25 éven aluliak adómentessége). Ezek tovább növelték az államkassza kiadásait, miközben csökkentették bevételeit.
  • 2022 február: Kitör az orosz-ukrán háború. Az orosz agresszióra a nyugati világ először gazdasági szankciókkal válaszol. A világ tőkepiacain eluralkodik a pánik és a spekuláció, a földgáz és a nyersolaj árai az egekbe szöknek. A magyar energiaimport drasztikusan megdrágul, növelve a költségvetés terheit.

A helyzet finoman szólva sem kecsegtető. Azonban Orbán az áprilisi választásokon elsöprő erejű győzelmet arat. Közben az Európai Bizottság a jogállamisági eljárás keretében EU-s pénzek folyósításának befagyasztását lebegteti. Az infláció már bőven kétszámjegyű, 2022 májusára pedig a tervezett egész éves államháztartási hiány több mint négyötödét átlépjük. Az újonnan megalakuló kormányban rég nem látott túlsúlyba kerülnek a közgazdászok. Orbán üzenete egyértelmű: a gazdasági helyzettel valamit kezdeni kell.

Fiskális politika válaszai a helyzetre

A gazdaságpolitika költségvetési (fiskális) ágáért a végrehajtó hatalom, tehát itthon a magyar kormány felel. Az árszínvonal stabilitásának elérése alapvetően a monetáris politika, avagy a jegybankok feladata, amelyek függetlenek a végrehajtó erőktől. Azonban a fiskális és a monetáris politikának összhangban kell lennie, különben az ellentétes irányú intézkedések kioltják egymást. Az új kormányba bekerült közgazdászként Nagy Márton volt MNB alelnök, és Csák János üzletember. Később Palkovics László lemondása után a sor kiegészült Lantos Csaba bankár-befektető nevével.

Ez nem megszorítás, ez kiigazítás

Magas inflációs környezetben költségvetési oldalról logikusnak tűnik az adók megemelése. Ez tankönyvszerűen azt jelenti, hogy a gazdasági szektor szereplőitől (háztartások és vállalatok) több pénzt vonunk el, így nekik a nap végén kevesebb elkölthető marad. Mivel ez a vállalatokra is érvényes, így ezáltal az ár-profit spirál is mérsékelhető jelenség. 

A magyar kormány élt is a lehetőséggel, és 2022 nyarán egy sor adót emelt, habár ezen szándékkal a választások előtt még pont az ellenzéket vádolták. Az extraprofit adó (ilyen szó nincs) kivetése 2022 júniusában gyakorlatilag a Bokros-csomag jelentőségéhez mérhető megszorítást jelentett. A csomag 15 területet érintett, most a teljesség igénye nélkül beszélünk a legfontosabbakról.

Bankok és biztosítók

Hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások különadója: 2022-ben és 2023-ban kell megfizetni. Az adóalap mindig az előző éves nettó árbevétel, az adókulcs mértéke 10%. A piac legnagyobb szereplője az OTP Bank, de valamennyi kereskedelmi bankot és közvetítőt idesorolhatunk. Bankadót már 2011-ben is kivetett az akkori Orbán-kormány, de ez most egy jelentősebb csomag.

Szintén ezen ágazatot sújtja a tranzakciós illetékek körét szélesítő extraprofit adó. Ezentúl nem csak egyszerű banki transzferek esetében kell illetéket fizetni, hanem különböző pénzügyi eszközökbe történő befektetések jóváírása után is. Az adóalap az ügyfélszámlán jóváírt pénzügyi eszköz értéke, mértéke 0,3%, legfeljebb 10.000 forint. De nem tételenként, hanem tranzakciónként! A bankok túladóztatása olyan veszélyeket tartogat magában, mint a hitelkínálat csökkenése, banki szolgáltatások drágulása, általánosságban pedig negatívan hat a gazdasági és pénzügyi aktivitásra.

Külön szektor, de a fogyasztókra legkönnyebben átterhelhető adónem a biztosítási adó. A rendkívül komplex módon beszedett adónem emelésével (egyszerre sávos és lépcsős) a szektor díjbevételének csaknem 10%-át kell immár megfizetni. Játék a számvitellel, de ennek elszámolhatóságát a konkrét szolgáltatáshoz kötődő adóalap tartalmazza. Magyarul ennyivel a szolgáltatások díjait is tudják növelni.

Kőolaj = Mol

Kőolajtermék-előállító (értsd: Mol Nyrt.) extraprofit adója különleges eset. Az ukrajnai háború előtt nem volt jelentős eltérés az észak-tengeri (Brent) és az uráli nyersolajárak között. Utóbbit importálja hazánk a Barátság kőolajvezetéken keresztül, amit a Mol finomít, majd nagykereskedőként és kiskereskedelmi forgalmazóként is megjelenik a régióban. A háború kitörése után az uráli olaj jelentősen olcsóbb lett, jellemzően hordónként 40 és 20 dollár közötti árréssel olcsóbban tudott így a Mol finomítani, mint versenytársai. Ez azonban a végfelhasználóknál nem jelent meg, ott már a versenytársakéhoz hasonló piaci áron forgalmazták az üzemanyagot. Természetesen hazánkban az üzemanyagársapka mellett nem tudtak a kiskereskedelemben rendkívüli hasznot húzni, de a régió többi országaiban sikerült.

Amíg élt ezen ársapka, addig a Mol-nak az említett árfolyamkülönbözetből származó hasznának előbb 25%-át, később már 40%-át vonta el a kormány. Miután az üzemanyagár stop kivezetésre került, az adókulcs mértéke 95%-ra módosult! Aggodalomra semmi ok, a Mol így is bőven jól jár az uráli kőolaj finomításával, majd forgalmazásával. Más kérdés, hogy az EU-s pénzekért folytatott tárgyalások során felmerült a Mol finomítóinak fejlesztése. A cél az, hogy ne csak a rossz minőségű (magas kéntartalmú) orosz olajat tudják feldolgozni, ezzel is csökkentve hazánk függőségét Oroszországtól. Ez viszont már a jövő zenéje.

Egyéb finomságok

Még további 13 tétel van, de mindről nem kívánok írni. A szájhagyományban chips-adóként ismert “népegészségügyi termékadó” a már meglévő tételek mellett, kiegészült az előrecsomagolt édes és sós tészta (nem száraztészta!), és a csemege termékcsoportokkal. Utóbbiba tartoznak a müzlik, szárított gyümölcsök és hasonlók. Emellett a már adóztatott termékek körét átalakították azok só- és cukortartalmuk mértéke szerint. Ezt az adót a gyakorlatban belföldön a gyártó, importcikekk esetén az importőr fizeti meg. Természetesen a nap végén ezek ugyanúgy beépülnek a fogyasztói árakba is.

Emelték még az adókulcsokat a gyógyszeradók keretrendszerében is. Mint ismert, tavaly óta rendszeres jelenség a gyógyszerhiány az országban. Nem vagyok gyógyszeripari szakember, de nem nehéz összekötni a két jelenséget. Ráadásul a koronavírus-járvány és a háború miatt egyébként is rendkívül érzékenyek az ellátási láncok. Ilyen helyzetben a gyógyszerforgalmazók az eleve alacsony készletszintek mellett az új adó miatt Magyarországot könnyebben sorolhatják hátrébb az ellátásban.

Növelték továbbá a légitársaságok hozzájárulását, azonban ezt nem szabályozták kezdetben olyan pontosan, mint a többi tételt. Például azt, hogy mikortól és meddig kell majd megfizetni ezt a hozzájárulást. Ennek mögöttes oka többek között a Liszt Ferenc repülőtér forgalmának csökkentése, így a reptér árának lenyomása lehet. Ráadásul amikor kivetették az új adót, akkor az érintett cégek még veszteségesek voltak a pandémia miatt. A többletteher aztán könnyen beépült a légitársaságok eleve dinamikus árazási modelljébe. Közben az üzemanyagárak is elszálltak, így a GVH-nak az előzetes ígéretek ellenére sem sikerült fogást találni a légitársaságokon a fogyasztókra való átterhelés kapcsán. 

Növelték továbbá a legtöbb jövedéki termék adómértékét. Így tovább drágult a villany és földgáz, valamint az alkohol- és dohánytermékek köre is. Mindezt az energiakrízis közepén! De emelték a cégautóadó, és a távközlési adó mértékét is. Később egyébként felismerve a hiányosságokat és a túladóztatás piactorzító hatásait (különösen gyógyszer és légitársaságok vonatkozásában) visszamenőlegesen mérsékelték a terheket idén tavasszal.

Extraprofit adó konklúzió

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a csomag bejelentése során hozzátette, hogy az új adók csak a 40%-át teszik ki a “kiigazításnak”. A maradék 60% beruházási stopot, azok átmeneti elhalasztását jelenti. Összességében a megszorítások így a GDP 3,5%-át teszik ki, ami a Bokros-csomag kétharmadára rúg.

Az adóemelések könnyen beépültek a fogyasztói árakba, ezzel tovább növelve az inflációt. Fontos megjegyezni, hogy habár az adóemelés lehet inflációt mérséklő beavatkozás, ha a vállalatokat (külön)adóztatják ilyen széles körben, az inkább növeli azt. Nem mellékesen a fiskális túlköltekezésből fakadóan az államháztartási hiány foltozása is célja volt a csomagnak. 2022 decemberében az infláció 24,5%, míg a költségvetési hiány 4753 milliárd forint volt. 

Megoldások inflációt letörő adóztatásra

A kormány két legyet akart ütni egy csapásra: infláció és hiány csökkentést reméltek az adóemeléstől. Egyik sem sikerült, és ijesztő belegondolni, hogy mi lett volna az intézkedések nélkül, habár a megemelt adóbevételek jórésze csak a 2023-as költségvetést növelik. Zsiday Viktor befektető május végén írt blogbejegyzésében kifejtette, hogy további adóemelésekre lehet számítani. Itt pedig most már olyan adókat kell kivetni, amik nem épülnek be az árakba, így valóban mérséklik az inflációt.

Ilyen lehet a társasági adókulcs emelése, a jelenlegi 9%-ról 15%-ra. Ezt már a Biden-adminisztráció pénzügyminisztere, Janet Yellen előterjesztése nyomán, az OECD-n keresztül az Európai Parlamentben is elfogadták. Ez az úgynevezett globális minimumadó, amelynek célja, hogy ne az alacsony társasági adók befolyásolják a nagyvállalatok terjeszkedését. (Lásd EU-n belül Írország felülreprezentáltsága technológia, hazánk expanziója autóipar vonatkozásában, mint a két eddig legalacsonyabb társasági adókulccsal rendelkező tagállam.) 

Magyarország sokáig vétózta a kezdeményezést az EU-ban, majd mentességet kapott az adóemelés alól, így azt mi is elfogadtuk. Ez a jövőben változhat, és mivel közel 140 ország csatlakozott már a kezdeményezéshez, a Zsiday által vizionált tényleges emelés nem járna valós inflatorikus hatással. Ugyanis leegyszerűsítve a nálunk befektető vállalatok nem tudnak elmenni máshova alacsonyabb adó mellett termelni. Így aztán – némi túlzással – nem kéne a terméküket hazánkba drágán importálni, rontva ezzel a folyó fizetési mérlegünket. Ráadásul a társasági adó emelését “rá lehetne kenni” a nyugati döntéshozásra is, így a politikai kockázat is minimális.

Ezt Zsiday még kiegészíti azzal, hogy a többkulcsos adó újbóli bevezetése is megtörténhet. Ennek szerinte ugyancsak nem lenne különösebb politikai kockázata, mivel a kormány szavazóbázisa az alacsonyabb jövedelműekből áll. Ennek a gyakorlati megvalósításával kapcsolatban én jóval szkeptikusabb vagyok. Mindenesetre ha a több pénzt kereső, tehát többet is költő társadalmi rétegek kevesebb elfogyasztható jövedelemhez jutnának, annak kétségtelenül lenne deflatorikus hatása (is).

Megtakarítások adóztatása nem töri le az inflációt

Többkulcsos adót preferálók táborában bizonyára örömködve fogadták a hírt, hogy a kormány új adót vet ki a megtakarításokra. Ha abból a logikából indulunk ki, hogy a magasabb jövedelemmel rendelkezők tudnak csak megtakarítani (avagy befektetni), akkor önmagában áll a logika. Azonban nekik kifejezetten csak ezt a megtakarítói és nem a fogyasztói tevékenységüket adóztatják júliustól. Ebből következik, hogy deflatorikus hatása ennek nem, vagy csak nagyon közvetetten lesz. Legfeljebb eszközár buborékot lehetne vele mérsékelni, de olyan meg itthon nincs.

  1. ábra: Az idei első negyedévben több mint 900 milliárd forinttal emelkedett az államkötvényekben lévő megtakarítások nagysága – (forrás: portfolio.hu)

Ellenben jó hatással lehet a már említett költségvetési hiány foltozására. A gyakorlatban 13%-os szociális hozzájárulást (szocho-t) kell majd fizetni az egyes befektetések után. Ezalól viszont kivételt képeznek az ingatlanalapok befektetési jegyei, a részvények és az  államkötvények. Minden másra azonban a már eleve 15%-os kamatadóra még rájön a 13%-os szocho is. Az egyedüli befektetés a piacon, amire sem kamatadót, sem szocho-t nem kell fizetni, az a magyar államkötvény. Ez mutatja azt, hogy a befektetőket minél inkább az állam finanszírozásába akarják bevonni. A befektetési alapok portfólióját is bevonták a szabályozásába, aminek részleteit nem fejtem ki, de lényege az egyre fokozódó mértékű magyar államkötvény vásárlás. Az intézkedéseket Bod Péter Ákos egykori miniszter és jegybankelnök úgy értékelte, hogy:

“Ilyet nem akkor szoktak lépni, ha minden rendben.”

Különösen álságosnak tartom a kormány részéről azt a kommunikációt is, ami a vállalatok profitéhsége által hajtott inflációt illeti. Megfelelő adózási környezet kialakításával elkerülhető, vagy legalább mérsékelhető lett volna az ár-profit spirál. A kormány azonban egy csővégi megoldást választott az extraprofit adóval, ami jóindulatúan is legfeljebb tüneti kezelés. Alternatíva lehetett volna a társasági adó emelése, ahogy korábban is írtam.

KATA

A KATA törvény átalakítása is egyértelműen az infláció letörésére irányult. Mivel ez a gyakorlatban burkolt adóemelést jelentett az így adózó 450 ezer egyéni vállalkozó többségének, azok a jövőben kevesebb elfogyasztható jövedelemmel számolhattak. Ennek erős deflatorikus hatása van, más kérdés, hogy ez közvetetten begyűrűzhetett az áremelkedésbe is. Például azzal, hogy csak magánszemélyeknek számlázók maradhattak bent a rendszerben, a jogi személyeknek (így a vállalatoknak) szolgáltató egyéni vállalkozók kénytelenek voltak árat emelni. Az is egy alternatív megoldás lehetett, hogy az eddig zömében egyetlen vállalatnak számlázó, a korábban egyéni vállalkozót ezentúl a megrendelő foglalkoztatta tovább. Mindkét verziónak inkább inflatorikus hatásai vannak. A nap végén az számít, hogy a többlet adózás, vagy az személyi jellegű ráfordítás/árak növekedése volt a nagyobb.

A Pénzügyminisztérium becslései szerint 250-300 milliárd forint mértékben okozhatott bevétel kiesést az államnak a KATA-ban történő rejtett foglalkoztatás. Közérdekű adatigénylések után azonban kiderült, hogy a vizsgált esetekkel nagyjából 9 milliárdos nagyságú lehetett legfeljebb a visszaélés. Önmagában ez tehát nem indokolhatta a KATA kizsigerelését, így csak az infláció letörésére vonatkozó törekvés állja meg a helyét. Az pedig ezzel a művelettel nem sikerült.

Rezsicsökkentés-csökkentés

A rezsicsökkentés intézményét Zsiday úgy értékelte, hogy: “gazdaságilag fenntarthatatlan, környezetileg pazarló, társadalmilag igazságtalan.” Ennél érthetőbben és rövidebben még senki sem fogalmazta meg, hogy hány sebből vérzett a kormány politikai csodafegyvere. 

A rezsicsökkentés átalakítása azért volt égetően szükségszerű, mert az elszabadult energiaárak óriási terhet róttak az állami költségvetésre. Mivel Magyarország földgáz és villamosenergia szempontjából sem önellátó, így az import kitettség és az áremelkedés kapcsolata miatt drasztikus beavatkozásra volt szükség. A közintézmények és a vállalatok számára csak a piaci áron lett elérhető az energia. 

Más volt a helyzet a lakosság energiafogyasztása tekintetében. Mindkét energianem vonatkozásában kiszámították az átlagfogyasztást. E felett “piaci árat” kell fizetni 2022 augusztusától kezdődően, alatta maradt a rezsicsökkentett ár. Előbbi a gyakorlatban a villany esetében duplázódást, míg földgáz esetében közel kilencszeres növekedést jelentett. 

Az átalakításnak rövidtávon drasztikus inflatorikus hatása van, ám hosszútávon mégis deflatorikus intézkedés. De miért van ez így?

  • Vállalatok: rövid távon a hirtelen megemelkedett energiaköltségeket csak automatikus áremelés mellett tudják fedezni. Emellett azonban előtérbe került az energetikai korszerűsítés, így például az épületek szigetelése, vagy napelemek telepítése. Ugyanígy a korábbi működési keretek ésszerűsítése, optimalizálása, avagy a pazarlás elkerülése.
  • Átlagfogyasztás felett lévő lakosság: rövid távon drasztikusan emelkednek a rezsiköltségekre fordított összegek a háztartásokban. Mivel ennek az elfogyasztását és törvényileg meghatározott megfizetését nem tudják elkerülni, így a fennmaradó jövedelmük csökkent. Ezáltal például kevesebb pénz marad egyéb fogyasztási cikkekre, amik iránt ha csökken a kereslet, akkor csökken az áruk is. Hosszú távon itt is megjelenik a korszerűsítés, feltételezve azt is, hogy a túlfogyasztó társadalmi rétegek vagyonosabbak is, így könnyebben ruháznak be például napelem telepítésre.

Így ha minden túlfogyasztó racionalizálja az energiafelhasználását, akkor az importált mennyiség is csökkenhet a jövőben. Ez hozzájárul a folyó fizetési mérleg javulásához, a forint erősödéséhez. Más kérdés, hogy az átlag alatti fogyasztóknak is ugyanúgy növekedtek a rendszerhasználati díjai, mint más nagyfogyasztóknak. A nap végén mindenki többet fizet rezsire, csak az arányok mások.

Nappal és széllel szemben nehéz lesz

Eddig jól hangzik, hogy a rezsicsökkentés átalakítás a nap végén akár infláció csökkenéshez is vezethet. A kormány szemlélete és iparpolitikája azonban ezt a hatást idejekorán kioltja. 2022 őszén jelentették be, hogy a lakossági napelemekből a hálózatba történő feltáplálásnak elszámolása megváltozik. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ezentúl csak saját felhasználásra tudnak a háztartások ily módon villamos energiát termelni. 

Nincs többé tehát szaldós elszámolás, aminek a lényege az volt, hogy a megtermelt és elfogyasztott energia különbségét kell rezsiként kifizetni. Az új szabályozással viszont jelentősen hosszabbodik a napelemek telepítési költségeinek megtérülési ideje, így a beruházási kedv is. Mindezt azzal indokolták, hogy a hálózat túlterhelt, és az infrastruktúra fejlesztésének idejére ez a szabályozás átmenetileg fent fog maradni. Na ilyen az, amikor az állam torzítja a piacot, miután a rezsicsökkentés rendszerével sem a hálózatot üzemeltető cégek, sem pedig a háztartások nem voltak érdekeltek korábban a korszerűsítésben.

Az erőltetett iparosítás sem segít…

Továbbá a kormány nagyfokú elköteleződést mutat az ipar fejlesztésének irányába. Ez jellemzően távol-keleti vállalatok működőtőkéjének bevonzásában merül ki. Az ipari termelés azonban rendkívül energiaigényes. Számos olyan vidéki régióban, ahol erre nem áll készen az infrastruktúra, külön támogató beruházásokat kell eszközölni. Így majd a magyar államháztartást terhelik az indokoltnál lényegesen nagyobb mértékű hálózatfejlesztés tételei.

Ráadásul földgáz szempontjából még fontos megemlíteni, hogy 2022 nyarán, a világpiaci árak csúcsán a kormány fokozott készletezésről döntött. Ehhez Szijjártó Péter külön tárgyalt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, akivel 700 millió köbméter gáz beszerzéséről állapodtak meg. Ez akkor 1,85 milliárd eurós, közel 736 milliárd forintos beruházást jelentett, amit teljes egészében hitelből fedezett az állam. A kormány elgondolása valami olyasmi lehetett, hogy fontosabb a földgáz megléte extrém drágán, mint annak hiánya a hideg télen. Más kérdés, hogy ez a kiadás jelentősen rontotta az államkassza kilátásait. Ekkor rajtunk kívül senki sem szerzett be ilyen magas áron ennyi mennyiségű gázt, mindenki kivárt. Az utólag könnyen elhibázottnak ítélhető döntés tovább rúgta az inflációt felfelé.

Árszabályozások hatása az inflációra

Hatósági árak bevezetése rendkívüli piactorzító hatással bír. Túlfogyasztáshoz, kínálat csökkenéshez és a végén hiányhoz vezet. A terheit valakinek “le kell nyelnie”, amik egy tervgazdaság esetében az államot, egy ilyen hibrid modellben, mint a magyar, átmenetileg a termelőt, majd végül a fogyasztót terhelik. Ha az árszabályozás a termékek csak bizonyos köreit érinti, akkor a kereskedők más termékek árain behajtják az elszenvedett veszteségeket. 

Az ársapkák közül egyedül az üzemanyagár szabolyozása tudott rövid távon érdemben csökkenteni az infláción. Idővel azonban mentesültek ez alól a vállalatok, így a piaci árakhoz való visszatérés eltüntette a korábbi hatást. Miután az ársapkás termékekből hamar hiánycikk lesz, a többi árun megjelenő áremelés könnyen azokon ragadhat. Ezt a kormány is felismerte, így idén május végétől bevezették a kötelező akciózás intézményét is az élelmiszer kiskereskedelemben. Ennek deflatorikus hatását egyelőre nem tudjuk mérni.

2. ábra: Az árstop rendelet által érintett termékek, valamint a helyettesítő termékeinek áralakulása 2022. februárhoz képest (2022. február = 100) – (forrás: Balatoni András, MNB 2022)

Ellenben arra vonatkozóan már vannak adataink, hogy az ársapkák hogyan teljesítettek az élelmiszerinfláció letörésében. Röviden: borzalmasan, a hatásuk ellentétes volt. A témában Balatoni András készített kutatást, amit a Magyar Nemzeti Bank tett közzé. Egyértelműen bebizonyosodott, hogy a kereskedők áthárították az elmaradt áremelést az ársapkás cikkek helyettesítő termékeire.

Nem gondolnám, hogy a kiváló közgazdászokkal rendelkező államapparátus ne lett volna jó előre tisztában a döntésük következményével. Az ársapkák rendszere csak a politikai kommunikációban jelentett egyet az infláció mérséklésével. Habár gazdaságpolitikai beavatkozásról beszélünk, mégis ez a kormány szociális politikájának az intézkedése.

 3.ábra: Az ársapkákkal ellátott termékek súlya a fogyasztói kosárban és a harmonizált fogyasztóiár-index (2022. november) – (forrás: Balatoni András, MNB 2022)

Ennek bizonyítéka az is, hogy az ársapkás termékek a magyar társadalom fogyasztói kosarában teszik ki a legnagyobb részt az EU-ban, közel 13%-ot. Ha feltételezzük, hogy az ársapkák miatt ezen termékek iránt tovább nőtt a kereslet, akkor az sem véletlen, hogy az (élelmiszer)infláció is éppen nálunk a legmagasabb. Habár a cikk az árszínvonal letörésével foglalkozik, az ársapkák ellentételező hatását fontosnak tartom kiemelni, pláne mivel pont az ellenkezőjét kommunikálja a kormány.

EU-s pénzek és külföldi működőtőke (FDI)

Az EU 7 éves ciklusokban határozza meg a pénzek kifizetését. Az előző költségvetési ciklus 2014-től 2020 végéig tartott, a következő pedig 2021-től lépett életbe. Az új fázis azért is meghatározó, mert a szokásos pénzalapok mellett, egy pandémia utáni helyreállítási alap is létrejött. Magyarország nettó finanszírozott státuszban van, ami azt jelenti, hogy több pénzt kapunk, mint amennyit befizetünk. A mostani ciklusban összesen 43 milliárd euró lehívható összeg áll hazánk rendelkezésére. Ez egy adott évnyi magyar nemzeti össztermék durván egynegyedének felel meg.

A magyar kormány és az Európai Bizottság között húzódó jogállamisági viták az új költségvetési ciklus pénzeinek részleges, 12,1 milliárd eurósbefagyasztását eredményezhetik. Habár a fent említett GDP-vel való összevetésben nem tűnik nélkülözhetetlen összegnek, a valóságban nagyon is az. A kis nyitott feltörekvő gazdaságok egyik legfontosabb mutatója a folyó fizetési mérleg egyenlege. Itt nem csak az a meghatározó, hogy mennyi pénz áramlott ki és be, hanem az is, hogy milyen pénzek ezek. Az EU-s forrásokat euróban folyósítják, ami javítja a mutatóinkat. Ez segíti a devizatartalék növelését, közvetetten a forintárfolyam kedvező alakulását, ami pedig már közvetlenül hat az importált infláció mérséklésére. Ráadásul nagyrészük vissza nem térítendő támogatás, vagy nagyon olcsó hitel. Fiskális oldalról nem a forintárfolyam, hanem a beáramló pénzek kérdésének megoldását kell most szemügyre venni.

Az EU-s pénzekre nincsen alternatíva

Tévút, ahogy Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a külföldi működőtőke (foreign direct investment = FDI) bevonásával helyettesítené az EU-s pénzeket. A Világgazdaságnak adott interjújában azt mondta, hogy:

“Amikor tehát FDI-stratégiáról beszélünk, sok célt kell összehangolni. Egyrészt folyamatosan évente 5-6 milliárd euró új FDI-t kell behozni, másrészt a bent lévő közel 100 milliárd dollár értékű FDI 10 százalékos évi hozama által képződött évi 10 milliárd dolláros profitot bent kell tartani az országban, azaz az újrabefektetést kell ösztönözni az osztalékfizetéssel szemben.”

Azonban a végtelenségig nem lehet az energiaintenzív iparosítást hajtani, már csak a munkaerőhiány miatt sem. Akkor pedig még a külső energia-függőségünkről és annak inflatorikus hatásairól nem is beszéltünk. Ráadásul a külföldi cégeket, mint versenypiaci szereplőket sem lehet örökké az újrabefektetés felé terelni a profit kivitele helyett. Utóbbi pedig már automatikusan ártana a forintnak, így az inflációnak is. Az EU-s pénzek helyettesítése kizárólag FDI-vel olyan, mintha a boltban mától nem lehetne kapni kenyeret, ezért mindenki csak élesztőt vehetne helyette. Fontos része az élesztő a kenyérnek, de nem ez az egyetlen hozzávalója. Az elhibázott modellről bővebben itt írtam.

Monetáris politika válaszai az inflációra

Annak ellenére, hogy az árszínvonal szabályozása a monetáris politika, így a jegybank hatásköre, itt kevesebb a látnivaló. Magyarországon a végrehajtó hatalomnál a veszélyhelyzetre való hivatkozással rendeleti úton történő kormányzás és az eltorzult piaci viszonyok miatt a fiskális befolyás indokolatlanul magas a témában. Az MNB gyakorlatilag minden tőle telhetőt megtett az infláció mérséklése érdekében, a harcot pedig idejében fel is adták.

Az infláció alakulása

4. ábra: Magyar inflációs görbe 2020 elejétől napjainkig – (forrás: Eurostat)

Az infláció hazánkban már közvetlenül a pandémia kitörése utáni évben, 2021-ben emelkedni kezdett. Ez nem volt világszinten egyedülálló jelenség, ám az akkor még a nyugati világban “átmeneti” inflatorikus hatások kommunikálásával ellentétben, a magyar jegybank korán beavatkozott. Erről bővebben a “Kamatpolitika alakulása” részben értekezem.

5. ábra: Kiugróan magas a magyar infláció az EU-s tagországok körében. Regionális versenytársaink, akik nem tagjai az eurózónának, mint a cseh, lengyel és román tagállamok tőlünk jócskán lemaradva, de az EU-s átlag felett vannak. – (forrás: portfolio.hu)

Az áremelkedés ezt követően egy stabilan növekvő pályára állt, egészen a 2023 januárjában elért 26,2%-os csúcsig. Az EU rekorder magyar inflációt Tölgyessy Péter a Partizánnak adott interjújában elemezte 2022 végén. Ekkor azt mondta, hogy az a többlet, ami a környező országokhoz képest rárakódik a regionális áremelkedésre, az az “Orbáni infláció.” Ezt a kifejezést azóta a hazai ellenzék is átvette, bár különösebb politikai hasznot nem tudtak realizálni a példátlanul rossz gazdasági helyzetből.

Orbán egyébként 2023 végére egyszámjegyű inflációt “rendelt.” Jó lenne, ha minden ilyen egyszerűen működne. Azonban ennek az ígéretnek a valós kockázata elég csekély. Ha megnézzük a 2022 decemberi adatot, akkor 24,5%-os emelkedést tapasztaltunk. Ezt a bázist nem nehéz 10% alatti inflációval felülmúlni. Az MNB egyébként idén 15-19% közé várja az átlagos havi áremelkedést. Ennek is egy fontos fordulópontja lesz a szeptemberi hónap, ugyanis a tavalyi évben ekkor jelentkezett először a rezsicsökkentés részleges kivezetésének hatása. Akkor augusztusban még 15,6%, majd szeptemberben már 20,1% volt az infláció. Nem lepődnék meg, ha idén egy hasonlóan jelentős mértékű csökkenés következne be az őszre fordulva.

Kamatpolitika alakulása

2021 nyarán olyat lépett az MNB, amit addig az azt megelőző 10 évben egyszer sem: kamatot emelt. Ekkor már jól érzékelhető volt Magyarországon az emelkedő infláció veszélye, így lett 0,9% az alapkamat. Ez további 16 emelést követően 13%-ra emelkedett 2022 szeptemberében.

Ekkor a magyar jegybank – a regionális versenytársakkal egyetemben – felhagyott a kamatemeléssel. Ez nem jelentett automatikusan kamatcsökkentést, de jól mutatta, hogy a jegybank nem kívánta megfojtani saját gazdaságát. A hitelek ekkor már kellően megdrágultak, a jegybank kommunikációja értelmében már elégséges mértékben a infláció csökkentéséhez. A hír különösen érzékenyen érintette a befektetőket, ekkor egészen 430 forint fölé emelkedett egy euró ára. Októberben kénytelen volt bejelenteni a jegybank, hogy új és magas kamatozású, napi gyorstendereket hirdetnek. Ez csak a bankközi piacot érintette közvetlenül, így az új irányadó kamat (és nem az alapkamat!) 18% lett. Összességében bejött az intézkedés.

Idén márciusban már a jegybank azt kommunikálta, hogy az irányadó kamatot lassan az alapkamat mértékéig kell csökkenteni. Mindez egy jelentős kamatcsökkentési ciklust vetít előre, amely elemzők becslései szerint legkorábban 2023 utolsó hónapjaiban indulhat el. A várakozások szerint pedig az infláció 2024 év végére térhet vissza a 2-4%-os toleranciasávba, ami a kamatok további csökkenését is magával vonja.

A kamattranszmisszió sérülése

A jegybank egyik legfőbb eszközével, az irányadó kamatok változtatásával, a kamatcsatornán keresztül hat a gazdaságra. Ez az úgynevezett kamattranszmisszió. Magyarországon ez a csatorna többször is elégtelenül működött, elég csak a devizahitelek korszakára gondolni. Akkor a magyar jegybank hiába változtatott a kamatpolitikáján, az csak az árfolyamcsatornán keresztül hatott a devizahitelek törlesztőire. Azok kamatait ugyanis az adott devizában nominált külföldi jegybankok döntései befolyásoltak, nem a magyar jegybanké.

Habár ma a lakossági devizahitelek aránya jóval alacsonyabb a 2008-as válság előtti szinthez képest, a kamattranszmisszió ezúttal is sérül. Most a magyar kormány ment szembe a saját jegybankjával, több intézkedéssel is. Fontos, hogy a kamatcsatorna két oldalon hathat például egy háztartásra az emeléssel:

  • Hitelfelvevőknek változó kamatozás esetén, a jegybanki kamatemeléssel nő a törlesztőrészlete, kevesebb elfogyasztható jövedelme marad, deflatorikus hatású.
  • Megtakarítóknak a kamatemelés növeli a betéti befektetések hozamát. Ezáltal arra ösztönzi a jegybank a háztartásokat, hogy jövedelmük minél nagyobb arányát kössék le betétekben, tehát a fogyasztásukat halasszák el a jövőbeli hasznosulás érdekében.

A magyar kormány pedig mindkét oldalon szembe ment a monetáris politika álmoskönyveivel. Először 2021 őszén, amikor bevezették a kamatstop intézményét, ami a változó kamatozású hiteleken fagyasztotta be a törlesztőrészletek emelkedését 2023 év végéig. Fontos, hogy ez az intézkedés nem egyenlő a hitelmoratórium intézményével. Utóbbit még a pandémia kitörése után vezették be, lényege pedig éppen a gazdaságélénkítés volt a törlesztések elhalasztása által.

A másik kamattranszmissziót sértő intézkedésre 2022 novemberében került sor. Ekkor a megtakarítókat sújtották azzal, hogy belenyúltak a bankbetétek kamatába. Ekkor a 3 hónapos diszkontkincstárjegy (állampapírok egy fajtája) hozamához igazították a lekötött betéteket. Ezzel egyértelműen az államkötvények felé akarták terelni a befektetőket, ami egyfajta előszele lehetett az idén nyári intézkedéseknek. Más kérdés, hogy effektivitását tekintve az intézkedés nem váltotta be a kormány reményeit, így jöhet most egy sokkal konkrétabb állampapír kereslet ösztönzés.

Energiakrízis és forintárfolyam

Elsőre furcsának tűnhet, hogy az energiakrízis kezeléséről nem a fiskális fejezetben, hanem itt, a monetáris oldalon foglalkozom. Ennek oka, hogy a válságban legjobban érintett energiahordozó a földgáz, amiből rengeteget importálunk. Az orosz agresszióra adott szankciós válaszok hiába nem érintették a szénhidrogéneket még 2022-ben, azok világpiaci ára (főleg a földgázé) drasztikusan kilőtt. Az extraprofit adó kapcsán már kifejtettem, hogy az uráli nyersolaj esetében más volt a helyzet. Ez óriási terheket rótt a magyar költségvetésre, amit a rendkívüli adókkal próbált a kormány kompenzálni. Az államháztartási hiány foltozása csak egy dolog, ugyanis a folyó fizetési mérlegünkben ez attól még ugyanúgy megmutatkozik. Ráadásul a jegybank a krízisben átvállalta az energiaimport fedezését a devizatartalékból. Ez és a folyó fizetési mérleg romlása pedig már befolyásolta a forint árfolyamának mozgását is. 

6. ábra: Az ábrán jól látható, hogy a gáz árának több emelkedésére is jelentősen gyengült a forint az euróhoz képest. Ugyanez ellentétes irányba is több ponton megfigyelhető. – (saját ábra, adatok forrása: investing.com)

A földgáz 2021-ben a magyar energiamix több mint 35%-át tette ki. Ekkor a gázkészlet 95%-a érkezett Oroszországból. A 6. ábrán látható grafikon mutatja, hogy 2022 szeptemberéig (utolsó kamatemelésig) nagyon hasonló trendek mozgatták a gáz árának, és az euró/forint árfolyam változásait.

Miként hatnak a trendek?

A trendek alapvetően két faktorból tevődtek össze:

  • A piaci kockázatnak betudhatóan, a két index mozgásának eleve gyengén össze kell függnie egymással.
  • A forint kockázati prémiumának jelentős részét középtávon a makrogazdasági mutatók képezik. Ezek közé tartozik a már említett folyó fizetési mérleg is. Ha sok pénz áramlik ki az országból (és a gáz árának emelkedésével egyre csak drágult az energiaimport), akkor a mérlegünk is felborul.

Ha mindez ikerdeficit mellett jön létre (amikor az államháztartási hiány és a negatív folyó fizetési mérleg egyszerre van jelen), akkor az az egyik legintőbb jel a befektetőknek. Ez az egész azért fontos, mert többek között az árfolyamcsatornán keresztül tud a jegybank hatást gyakorolni a gazdaságra. Így az infláció csökkentésében az erősödő forint is segíthet. Mivel a világ jóformán minden termékének a világpiaci ára dollárban van kifejezve, ezért a devizánk teljesítménye nagyban befolyásolja a belföldön megtermelt termékek árait is, számolva persze egyaránt a vásárlóerővel. Mindez kiváltképp érvényesül az importált termékek esetében, ahol ki is kell fizetni a behozandó termékekért a külföldi devizát. Tehát mintha forintot adnánk el a piacon. Miután a gázár emelkedésével megnőttek az import költségek, úgy az elszívó hatással bírt a saját devizánkra nézve.

Végszó

Summázva a történéseket, a legfontosabb konklúzió szerintem az, hogy az Orbán-rendszer gazdaságpolitikája tévútra futott. Ez egy olyan irány, ahol a racionális gazdasági intézkedéseket felülírták a népszerűség-politizálás és a politikai kommunikáció érdekei. Ez az inflációs környezet csak az elmúlt évtized tudatos zöldítése mellett lett volna jelentősen mérsékelhető. Ezt azonban megfojtotta a rezsicsökkentés intézménye, és az eddig meg nem valósuló paksi bővítés. 

Később olyan tüneti kezelésekkel, mint adóemeléssel és egyéb megszorításokkal lehetett ellensúlyozni, de a bőrünkön is tapasztalhatjuk, hogy ezek balul sültek el. Az elszálló energiaárakat pedig a jegybank devizatartalékából kellett fedezni. Ez, és az egyre dráguló állami finanszírozás soha nem látott méretűre fújta az MNB 2022-es hiányát. Ezt a 402 milliárdos veszteséget pedig a nap végén nekünk, adófizetőknek kell a központi költségvetésből megfinanszíroznunk.

Az is látszik, hogy az EU-s pénzek (olcsó hitelek és vissza nem térítendő támogatások) nélkül nincs magyar gazdasági prosperálás. Ezt Ázsiából érkező befektetésekkel részlegesen ideig-óráig lehet ellensúlyozni, de a végtelenségig nem. A szakadék mára pedig óriási a magyar kormány és a jegybank politikája között. Ennek talán egyik legfontosabb aspektusa, hogy Matolcsy György évek óta először az elmúlt hetekben beszélt arról, hogy kötelező bevezetnünk az eurót. A sors fintora, hogy ennek az elmúlt 20 évben talán még sosem volt kisebb gazdasági realitása, mint ma.

Források a fiskális fejezethez:

Források a monetáris fejezethez: