Jóformán a csapból is az folyik, hogy mekkora az infláció. Mindez igaz gyakorlatilag a világ összes országára, néhány kivételtől eltekintve. Jelen cikksorozat célja, hogy az olvasót közelebb vigyük az áremelkedések jelenségéhez. Mindemellett sorra vesszük, hogy a szempontunkból legmeghatározóbb gazdaságok miként veszik fel a kesztyűt az inflációval szemben.
Ennek megfelelően elsőként a jelenleg zajló legmeghatározóbb gazdasági folyamatokat kell szemügyre vennünk. Milyen közös vonásai vannak az áremelkedéseknek globálisan? Milyen kiutat keresnek és találnak egyes kormányzatok? Létezik egyetlen univerzális legjobb gyakorlat, vagy mindenkinek eltérő stratégiát kell alkalmaznia? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Infláció fogalma
A közgazdaságtanban kevésbé jártasok rávághatnák, hogy az infláció különböző devizaárfolyamokban jelentkezik, avagy helytelenül pénzromlást foglal magába. Akár a magyarok mondhatnák azt is, hogy a “forint gyengül”, vagy azt, hogy a “forint egyre kockázatosabb.” Mindezek azonban már csak tünetei, vagy épp további gerjesztő hatásai lehetnek az inflációnak.
Infláció alatt ugyanis az árszínvonal tartós emelkedését értjük. Mindez megmutatkozhat minden egyes terméktípuson. Így külön árszínvonala van például a gépjárműveknek, az élelmiszereknek, szolgáltatásoknak, és így tovább. Ezen egyes árszínvonal változásokat az aggregált keresletben betöltött mértékükhöz képest súlyozzák, majd megkapunk egy átlagszámot. Ez az infláció.
Tovább lehet kozmetikázni az adaton, ha a vizsgált terméktípusokból kiszűrjük a szezonalitástól függő árszínvonal változásokat. Ezek jellemzően nagyon volatilis, azaz hirtelen nagyot változó árfolyamok. Például nyáron, amikor mindenki nyaralni megy, megnövekedik az üzemanyagok iránti kereslet. Mindez annak ellenére történik, hogy azon időszakban egyébként semmivel sem áll több kőolaj a rendelkezésünkre, mint mondjuk pár hónappal előtte, tavasszal. A szezonalitás, mint trendelem kiszűrésével kapjuk meg az úgynevezett maginflációt.
Fontos még, hogy a hírekben leggyakrabban szereplő inflációs adatok az előző év hasonló időszakában mért adatokon alapulnak. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha Magyarországon 2023 februárjában 25,4% volt az áremelkedés, akkor az a 2022 februári árszínvonalak 125,4%-át jelentik. Más kérdés, ha egy egész évben szeretnénk az infláció mértékét meghatározni. Itt egyszerűen az adott tárgyév 12 hónapjának havi inflációit kell átlagolni.
Gondolatkísérlet: ülj be velünk a mekibe pár percre!
Az árszínvonalak emelkedésével a megtakarítók pedig veszítenek pénzük vásárlóerejéből. Ezen utóbbi fogalmat a vásárlóerő paritáson keresztül érthetjük meg, amely praktikusan különböző valuták egymáshoz való viszonyítását takarja.
Egy kevésbé szakmai, ám jól kézzelfogható mutató a Big Mac index. Nincs ember, aki ne ismerné a McDonald’s egyik leghíresebb hamburgerét, amely után a mutató is elnevezésre került. Mindez azt az összehasonlítási alapot mutatja meg nekünk, hogy egy Big Mac-ért mennyit kell fizetnünk a világ különböző országaiban, eltérő valutákban. A devizaárfolyamokat figyelembe véve pedig meghatározhatjuk, hogy hol alul, hogy pedig felülértékelt egy valuta, avagy egy ilyen szendvics. Az összehasonlítási bázist pedig az amerikai hamburger ára adja meg, dollárban.
Jó étvágyat! Ebből a példából levezetve:
- 2023 januárjában Magyarországon egy Big Mac-ért 1.350 forintot kellett fizetni
- Ugyanezen időszakban az USA-ban 5 dollárt és 36 centet
- A két szám hányadosa pedig 251,87, ami a forint dollárhoz képesti “Big Mac-árfolyamát” mutatja
- Ezzel szemben a forint dollárhoz képesti devizaárfolyama 2023 év elején átlagosan közel 360 forint körül alakult
- A 251,87 osztva 360-al pedig kerekítve 0,7-et ad, azaz a forint 30%-al alulértékelt,
- Vagy ha úgy tetszik, a magyar Big Mac-ért csak a hetedét kell kifizetni az amerikai árnak.
Ez azért fontos, mert elméletben pontosan ugyanarról a termékről beszélünk. A The Economist újság által 1986-ban útjára indított modell azonban nem veszi figyelembe az egyes országok élelmiszer- és feldolgozóiparának teljesítőképességét, amely nagyban meghatározza regionális viszonylatban többek között az ételek árait. Így a mutató egyáltalán nem tekinthető teljesen reprezentatívnak, de a vásárlóerő paritás megértéséhez egy lépéssel közelebb vitt minket. Egészségünkre!
Öngerjesztő infláció
A Big Mac index, mint “rossz példa” megmutatta, hogy ugyanazon termék teljesen eltérő értéket képvisel földrajzi elhelyezkedéstől függően. Az, hogy mi minden épül be egy adott árba, elképesztően hosszú lenne felsorolni. Természetesen minden (nyers)anyagnak megvan a maga világpiaci ára, de az ezekhez való hozzáférés országonként eltér. Ha egy ország mezőgazdasága például rendkívül korlátozott, akkor importra szorulnak egyes élelmiszerekből. Mivel azokat oda is kell szállítani, így az élelmiszerek piaci ára feltehetően drágább lesz, mint az azokat előállító országban. De ebben az esetben is csak legfeljebb előállítási és szállítási költségek összehasonlításáról tudnánk beszélni. A haszonkulcsokról pedig akkor még szót sem ejtettünk.
Mert bizony az infláció okozhat inflációt. Paradoxnak tűnik, de igaz. Ennek két klasszikus példája az ár-bér, és az ár-profit spirál.
- Ár-bér spirál: ahogy a piaci árak növekednek, a fogyasztók reáljövedelme elkezd csökkenni. Ahhoz, hogy életszínvonalukat fenntartsák, tehát másnap is ugyanazon fogyasztói kosárhoz jussanak hozzá, egyre több jövedelemre lesz szükségük. Ekkor egyeztethetnek a munkáltatóikkal, hogy adjanak nekik kompenzációt az áremelkedés miatt. Az így megnövelt jövedelmük tovább emeli az aggregált keresletet, ami további árszínvonal emelkedéshez vezet. Ördögi kör.
- Ár-profit spirál: egy gyorsuló inflációs környezetben a termékek és szolgáltatások elveszítik a belső értékük összehasonlításához szükséges alapokat. Ebben a szituációban a vállalatok könnyebben emelhetnek tovább árakat, ugyanis a fogyasztóknak egyre kevesebb viszonyítási alapjuk lesz az árak összevetésére. Egy ilyen, “felfelé tartó árverseny” tovább gerjeszti az inflációt és növeli a vállalati profitokat is.
Jó hír, hogy az eredeti értelemben vett ár-bér spirálra eddig először és utoljára az 1970-es években volt példa. Az ár-profit spirál pedig csak kivételes, tökéletlen piaci körülmények között, akkor is jellemzően rövid időre jelentkezhet. Ugyanis utóbbi esetben a kormányok is előszeretettel beavatkoznak.
Hogyan mérsékelhető?
Az árstabilitás fenntartása minden esetben a jegybankok feladata. A központi bankok úgynevezett transzmissziós csatornákon keresztül hatnak a gazdaságra, amelyek segítik többek között az inflációs céljaik elérését. Anélkül, hogy ezen a ponton minden olvasó figyelmét elveszítenénk, egy nagyon egyszerű példán keresztül bemutatom a működésüket.
Minden befektetés alapja a pénz időértéke. Ilyen jellegű döntéseknél azt kell mérlegelni, hogy ma mennyit vagyunk hajlandóak fizetni egy jövőbeni bevételért. Ettől függ a befektetés megtérülése. Itt most nem (csak) tőzsdén kereskedett részvényekre, vagy kötvényekre kell gondolni. Egy vállalatnak a beruházása is befektetésnek minősül. Ennek a megtérülési idejét és mértékét általában a piacon elérhető legbiztonságosabb befektetés hozama határozza meg. Ezek pedig általában államkötvények, amikben például azért is alacsony a kockázat, mert sokkal ritkábban megy egy ország csődbe, mint egy cég.
A jegybankok pedig meghatározhatják az irányadó kamatokat egy adott országban, vagy valutaövezetben (pl. Eurózóna). Térjünk vissza példánkra. Ha a jegybankok megemelik a kamatot, akkor az állampapír hozamok is emelkednek. Tehát a piacon elérhető legbiztonságosabb befektetés egyre nagyobb jövőbeli jövedelmet ígér. Ez természetszerűen drágítja a hiteleket is, tehát a vállalat drágábban tudja finanszírozni önmagát. Így az éppen beruházás előtt álló vállalat mérlegelhet: érdemes-e most beruházni lassú megtérülés mellett, vagy halasszam el mondjuk egy évvel későbbre?
Arról, hogy a hitelkereslet hogyan befolyásolja a gazdaságban forgó pénzmennyiséget itt írtunk bővebben.
Ha tehát csökken az elméleti példánkban szereplő vállalat hitelek iránti kereslete, kevesebb a beruházása, akkor kevesebb munkaerőt kell foglalkoztatnia. Ezáltal a háztartásoknak is kevesebb elfogyasztható jövedelmük lesz a jövőben. Így csökken az aggregált kereslet, ezáltal pedig az optimális piaci árak is. Az infláció tehát lassul.
Mi okozza az inflációt napjainkban?
Az elmúlt évek gyorsuló árszínvonal emelkedése alapvetően a nyersanyag és energiaárak drasztikus növekedésével magyarázható. Ezen erőforrásokra minden termék előállításához és szállítmányozásához szükség van. Ha a vállalatok egyre nagyobb alapanyag- és rezsiköltségek mellett termelnek, akkor a kereskedelmi áraikat is kénytelenek megemelni.
Az áremelkedések mögött egészen a háborúig nagyjából ugyanazon okok húzódtak meg. A pandémia során globálisan bezuhant az aggregált kereslet. Gondoljunk csak arra, hogy hónapokra bezárva rekedtünk az otthonainkban. A járvány előtti életünkhöz képest drasztikusan más termékeket kezdtünk el fogyasztani.
Eltérő hatásokat gyakorolt ugyanis a jelenség különböző termékekre. Például kevesebb kőolajat, avagy üzemanyagot vásároltunk, mert nem volt hová és miért utaznunk. Így a nyersolaj világpiaci ára történelmi mélységekbe zuhant. Azonban mivel például otthonról dolgoztunk és tanultunk, ezért az elektronikai cikkek iránt megnövekedett a kereslet, így azok árai is.
2020 második negyedévétől az év végéig a legtöbb fejlett piacgazdaságban 1% körül alakult az infláció. Volt, ahol árszínvonal csökkenés következett be, például Németországban és Japánban, vagy épp Olaszországban. Mivel minden kormányzat azon dolgozott, hogy élénkítse az átmenetileg megfagyott keresletet, a kamatokat csökkenteni kellett. A legtöbb fejlett országban így érkeztünk el a 0% körüli alapkamatokhoz. Vélhető volt, hogy a hirtelen visszapattanó fogyasztási kedv 2021-re magasabb inflációt fog gerjeszteni, amihez a 2020-as rendkívül alacsony bázisok jó alapul szolgáltak.
Ezt tetézte, hogy a tél, ezáltal pedig a fűtési szezon 2021-ben jóval tovább, közel májusig tartott. A 2020-as évben elmaradó profitokat a nyersanyag és energiaszektor kereskedői pedig igyekeztek a következő esztendőben pótolni. Mint már említettem, ez közvetlen kihatással volt a világ összes termékének árára. Így vette kezdetét a sokszor szegények adójaként aposztrofált infláció 21. századi történelme. Pedig ekkor még háborúról szó sem volt…
A folytatásban majd azt vesszük szemügyre, hogy az egyes kormányzatok globálisan miként veszik fel a harcot az inflációval.
Források:
- Big Mac index összefoglaló: https://www.investopedia.com/terms/b/bigmacppp.asp#:~:text=The%20Big%20Mac%20PPP%20is%20an%20informal%20index%20used%20to,Mac%20in%20that%20nation’s%20currency.
- Eredeti Big Mac index: https://www.economist.com/big-mac-index
- Ár-bér spirál a ‘70-es években: https://www.wsj.com/articles/echoes-of-the-wage-price-spiral-of-the-1970s-11644575402
- Ár-profit spirálról bővebben: https://springmag.ca/the-profit-price-spiral
- Inflációs célkövetésről bővebben: https://www.mnb.hu/monetaris-politika/a-monetaris-politika-keretrendszere/az-inflacios-celkoveteses-rendszer
- Monetáris politika hatására a befektetésekre: https://www.investopedia.com/articles/investing/052813/how-monetary-policy-affects-your-investments.asp
- Inflációhoz felhasznált adatok: https://data.oecd.org/price/inflation-cpi.htm#indicator-chart
