Kultúra Szamizdat

Kultúraváltást, most! 

2023.07.15.
Miklós Balázs Gáspár

Tipikusan tyúk vagy a tojás esete, hogy a társadalmak okozzák-e a kultúrát, vagy pedig fordítva? Az mindenesetre biztos, hogy a kultúra legtöbbször tökéletes látlelete egy adott közösség lelki és szellemi állapotának. A két fogalom pedig oda-vissza hat egymásra. 

Az általam legtöbbet fogyasztott kulturális termék, avagy művészeti műfaj, a zene. Előre bocsátom, hogy nem vagyok kulturális antropológus, sem pedig zeneszakértő. Ennek ellenére nem nehéz keresni és találni párhuzamokat az elmúlt évtizedek és a mai magyar kulturális viszonyai között. A cikkem tárgyát a magyar könnyűzene képezi, amely számos mélypontot ütött meg a rendszerváltás óta. Most mégis úgy tűnik, hogy van remény! 

(Fontos, hogy számos meghatározó rendszerváltás előtti és utáni zenekar is kimaradt a cikkből. Ennek az oka az, hogy konkrét példákon keresztül lényegretörőbbnek láttam a gondolatmenetet felépíteni, mintsem egy teljeskörű kordokumentumot írni.) 

I. FEJEZET

A hatalom árnyéka a Videoton rádióra vetül 

A Kádár-korszak kultúrpolitikáját Aczél György irányítása alatt az untig ismételt “három T” jellemezte. Ez volt a Tiltás, Tűrés és Támogatás hármassága, amelybe a művészek mindegyikét igyekeztek besorolni. A zenei színtéren ezt a munkát Erdős Péter végezte el, aki 1968-tól a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat (Hungaroton) vezetője volt. Nélküle elképzelhetetlen volt korabeli hivatalos lemezkiadás, ahogy gyakran menedzseri feladatokat is (lásd Neoton Família) magához rendelt. Övé volt a zenei kultúra.

1. Kép: Csepregi Éva, a Neoton Família énekese és Erdős Péter, a Kádár-korszakbéli “popcézár” – (forrás: Facebook) 

A koncertszervezések és médiamegjelenések koordinációja elsődlegesen az Országos Rendező Irodához tartoztak. Ez alól kivételt képeztek a külföldi haknik, melyeket a Nemzetközi Koncertigazgatóság felügyelt. Mindez kiegészült az Országos Szórakoztatózenei Központtal, amelynek célja zenészek képzése volt. Ez a gyakorlatban sokkal inkább zenészi engedélyek kibocsátást jelentette, amellyel főleg a vidéki vendéglátós muzsikosok felett próbált az állampárt befolyást szerezni.  

Az intézmények sokasága jól mutatja, hogy a könnyűzenei kultúra teljes kontrollja alatt elképzelhetetlen volt a zeneipar bármely területén önállóan befutni. Lehet ezt a folyamatot eufemizálni, emlékiratok által megszépíteni, de ez akkor a Kádárista cenzúra időszakát jelentette. Idővel az explicit cenzúra sokkal inkább egy belső önellenőrzéssé fejlődött, amit maguk a művészek hajtottak végre alkotás közben. Mindenki tudta, hogy mit szabad és mit nem annak érdekében, hogy lemezkiadáshoz és koncertekhez jussanak.  

Rendszerellenesség, lázadás, Rock&Roll

Természetesen a rendszer – működéséből fakadóan – kitermelte saját maga ellenállását. A kor lázadó műfaja egyértelműen a punkzene volt. Ezen, az akkor nyugatról importált, ám a magyar helyzet sajátosságaira a társadalomkritikai stílusból fakadóan remekül reflektáló műfaj képviselőit zömében a tiltott kategóriában jegyezték. Nem volt persze ritka, hogy az alkotók gyakran vándoroltak a tiltott és a tűrt szerepek között, függően éppen attól, hogy mit tudtak felhozni ellenük. 

A rendszer lazulását és a punkzene népszerűsödését egyszerre mutatja a Beatrice helyzete. A ‘70-es években még számos megyéből kitiltott zenekar, ekkor már Nagy Feró vezetésével 1980-ban nagylemezt vehetett fel. Szintén ebben az évben Erdős Péter gondozásában nagykoncertet szerveztek az Hajógyári-szigetre. Itt léptek fel a rendszerben mindaddig lázadónak titulált, gyakorta tiltott fémjelzéssel ellátott “fekete bárányok.” A beszélő név a kor három emblematikus zenekarát takarta: a Beatrice mellett a Hobo Blues Band-et, és a P. Mobil-t. A kor könnyűzenei életét legátfogóbban Csatári Bence kutatja, akinek munkásságát ajánlom azok figyelmébe, akik szeretnének jobban elmélyülni a kultúra ezen szegletében. 

2. Kép: “Fekete bárányok” koncert a Hajógyári-szigeten; közel 30 ezres tömeg előtt a P.Mobil, a Beatrice és a Hobo Blues Band; előzenekar a Bizottság. – (forrás: origo.hu)

Habár a Kádár-rendszer puhult, az 1980-as évekre is maradtak tiltott kategóriában együttesek. Ilyen volt a szegedi CPg (Come on Punk group), amely alternatív punkzenét játszott. A zenekar már jóval nyíltabban, frontálisan szállt szembe a hatalommal. Nyomdafestéket nem tűrő szövegeik és országos hírű, illegalitásban szervezett fellépéseik Erdős Péter figyelmét is felkeltették. A könnyűzene egyeduralkodójának külön zenét is címzett a CPg együttes. Később Erdős tárgyalni hívta Budapestre a zenekart, majd 1983-ban koncepciós per keretében többéves börtönbüntetésre ítélték a punkbanda tagjait. Az eset jól mutatta, hogy ekkor még javában diktatúra működött Magyarországon. 

Kapcsolatuk az ellenzéki erőkkel 

A teljesség igénye nélkül említett zenekarok értékfoglalása nem csak kulturálisan volt meghatározó. Nagy hatást gyakoroltak a közéletre is, annak legalábbis az ellenzéki részére. Például a CPg tagok pereiről a korabeli szamizdat kiadványokban, így a Beszélő külön hasábjain gyakran beszámoltak. A demokratikus ellenzék (a Beszélő szamizdat folyóirat szerkesztő közössége) egyébként szoros kapcsolatot ápolt a CPg zenészeivel, akik előfordult, hogy a friss politikai generáció otthonaiban kényszerültek bujkálásra.  

Az egyéb “izgatást” végző zenekarok idejekorán szoros kapcsolatot ápoltak a feltörekvő ellenzéki politikai erőkkel. Így például a korabeli Fidesz holdudvarában lelt otthonra Nagy Feró és Pataky Attila is. Mivel ekkor még mindig a ‘80-as évekről beszélünk, fontos megállapítani, hogy a hazai lázadó könnyűzenei közeg a liberális erők felé húzott, révén ezen közösség javát fiatalok alkották. 

Rendszerváltás utáni közömbösség

– átkötő blokk

Habár a KGST államokban korábban rendszerint haknizhattak magyar “támogatott” zenekarok, ez a csekély külföldi igény a rendszerváltás után teljesen megszűnt. A ‘90-es évek az igénytelen nyugati stíluskoppintások időszakát, a 2000-es évek pedig a folyamatos útkeresést hozták el. Hiába zajlott le a zeneipar privatizálása, ez nem jelentett automatikusan demokratizálódást. Jellemzőek voltak a hirtelen gyors és rövid karriert befutó, egyslágeres / egylemezes produkciók. Virágkorát élte a vidéki haknizás, amelynek melegágya volt a kialakuló falunap kultúra. Ez Zámbó Jimmy és Geszti Péter népszerűségének a csúcsidőszaka. Többet szerintem nem is kell mondanom az igényességről.  

3. Kép: Sziget Fesztivál 2005-ös plakátja – ekkor még headliner nevekként tudott megjelenni a Quimby, a Kispál és a Borz, és a Tankcsapda – (forrás: zene.hu) 

Üde színfoltként később a Quimby, valamint a Kispál és a Borz mutatkozott, akik magyar zenekarokként képesek voltak a Sziget nagyszínpadán is megmaradni. Szintén erre a szintre sorolható, de lényegesen eltérő stílusú zenét játszó banda a Tankcsapda. A rockzenekar az említett előadók közül még viszonylag a legkonzisztensebb karriert tudta befutni az elmúlt évtizedekben. Ezen időszak legjelentősebb magyar könnyűzenei fejleménye pedig az MR2 – Petőfi Rádió életre hívása volt 2007-ben. A csatorna meghatározta generációk zenei ízlését és fogyasztását. 

Később, a 2010-es években egyértelműen áthelyeződtek a zenehallgatási szokások itthon is az online térbe. Nem szabad alábecsülni a zenei tehetségkutatóműsorok elterjedését sem. Kisország révén azonban nem volt annyi hely a könnyűzenei életben, mint amennyi énekest ezek a műsorok kitermeltek. Ekkor már a lemezeladásokat szépen lassan felváltották a YouTube-os lejátszási számok, amikben elsőként nem túl meglepő módon a fiatalabb előadók tudtak érvényesülni. Ez az időszak jelentette egyébként a Majka és a Curtis, a Halott Pénz, a Punnany Massif és a Wellhello felfutásának időszakát. A regionális viszonylatban is jó számokat produkáló zenekarok pedig szépen lassan visszahozták a rendszeres fővárosi és vidéki közepes-, illetve nagykoncertek intézményét. 

II. FEJEZET

A NER könnyűzenei rádiói – Petőfi 

A Petőfi Rádió a 2010-es évek elejére átrendezte a magyar könnyűzenei palettát. Mindaddig alternatív, vagy a fősodortól eltérő zenei stílusban tevékenykedő együttesek jutottak országos ismertséghez. Mindezt a fejlődő fesztiválkultúra is megtámogatta. A NER egészen 2016-ig nem nyúlt jelentősen hozzá az egyébként jórészt közpénzből működő, mégis a piaci versenytársak hallgatottságához felérő csatornához. Ezt követően azonban jelentős stílusváltás zajlott le, magyar kiselőadók térnyerését visszaszorították a külföldi, jól bevált slágerek. Erről a váltásról, és a Petőfi Rádió társadalmi hatásáról a Telex készített rövid interjúfilmet. 

Ekkor már bőven nagy befolyásra tett szert a hazai kultúra különböző szegleteiben Demeter Szilárd. Az Orbán-kormányok által felkent kulturális mindenes 2020 nyarán kapta feladatul a magyar könnyűzene társadalmiasítását. Az ezt követő évben már jelentős változásokat jelentettek be. A Petőfi Rádió stúdiója immár az A38 bulihajóról jelentkezik be, a műsorlistában pedig ismét nagy hangsúlyt kapnak magyar alternatív könnyűzenei produkciók. A műsorgyártási folyamatokat pedig kiegészítik olyan produkciók, mint a Hajógyár vagy a Petőfi Zenei Díj. Ezek együttes sikere eddig azonban jócskán elmarad az MR2 első szűk 10 évének népszerűségétől. 

A NER emlékezetpolitikájának fontos részét képezi a közelmúlt könnyűzenéje. Erről írt tanulmányi igényességgel Radnai Dániel Szabolcs, aki fontos megállapításra jutott:  

a kulturális intézmények támogatási rendszerének diszkriminatív működtetésével kizárólagos jogot formál a hatalom arra, hogy a múltról való gondolkodást csak a NER gyakorolhassa.   

Ez a gyakorlatban egy olyan kulturális rendszer kiépülését segíti elő, amilyen működött a rendszerváltás előtt is – az állami erőszakszervek befolyását leszámítva. Ami 1990 előtt a cenzúra volt, az ma a támogatási rendszerek koordinálása és befolyása. A cikknek nem fókusza, bár a hazai könnyűzenei élet meghatározó szelete a fesztiválipar. Ez, mint Orbán Ráhel egyik szerelemprojektje szintén fontos részét képezi a NER-kompatibilis előadók felemelésének. Mindez azt mutatja, hogy hiába zajlott le egy rendszerváltás és nagyívű piacosítás, a magyar kultúrából az állam nélkül ma Magyarországon nem lehet megélni. Mindezt kiegészíti a múlt elmesélésének kizárólagossága, amely visszamenőlegesen változtatja meg a történelmünkről gondolt véleményünket. Duplagondol. 

A NER könnyűzenei rádiói – Retro 

1. Ábra: A 10 legnépszerűbb magyar rádiócsatorna napi átlaghallgatottsága 2023. március és május között. A piacvezető a Retro Rádió, a Petőfi leszakadóban a negyedik helyen. (forrás: nmhh.hu) 

Éppen ezért a NER zenei palettáján bár fontos tényező a Petőfi Rádió, a főszerepet mégis a Retro Rádió kapja. Az országos frekvencián csak 2018 nyara óta hallható csatorna a zászlóshajója az orbáni nosztalgiapolitikának. Hallgatói zömében az a korosztály, akik a ‘70-es és ‘80-as években maguk is megélték a rendszerváltás előtti könnyűzenét. Az Orbán- és a Kádár-rendszerek világai között egyfajta összekötő, áthidaló kulturális elemként jelenik meg az immár piacvezető Retro Rádió. Népszerűségét bizonyítja, hogy naponta átlagosan 1 millió 800 ezer ember hallgatja a csatornát, ezzel pedig kimagaslik a teljes hazai mezőnyből. Természetesen a zenei órák közötti szünetben, az állami propagandagépezet által jól koordinált hírműsorok itt is hallhatóak. 

Úgy kell a generációváltás, mint egy falat kenyér 

Ha a rendszerváltás előtti időszak lázadó műfaja a punkzene volt, akkor ma a hiphop, vagy az újhullámos (t)rap számít annak. Ezen zsánerekben közös, hogy a politika- és társadalomkritika bölcsői, ami a magyar zenében is jócskán megmutatkozik. A mai modern zenehallgatási szokásokat a fiatalok körében a különböző streaming platformok, így a Spotify vagy az Apple Music jelentik. Ezek az előfizetéses modellre épülő, kifinomult algoritmussal megtámogatott rendszerek elképesztő mértékben demokratizálták a zenei világot. Fontos kiemelni a TikTok-ot is, ahol egy-egy sláger sokadvirágzására is sor kerülhet, de új előadók is jó esélyekkel tudnak ott berobbanni.  

A lemezeladások mára gyakorlatilag megszűntek, így a zenei világban döntő kérdés, hogy egy-egy streaming cég mennyi pénzt tud a művészek számára visszaosztani. A videóklipek platformja továbbra is a YouTube, ahol a különböző szponzorációs és reklámbevételek lehetőségei egészen jók, ehhez azonban már kell egy megalapozott hírnév is. A helyzet nem kedvez a koncertre és fesztiválra járó közönségnek, ahol a zenekarok igyekeznek beszedni a lemezeladásokkal kieső bevételeiket. 

Ahogy azt előbbiekben hosszasan kifejtettem, napjaink magyar zenei világát nagyban meghatározza a rendszerváltás előtti művészek máig tartó működése. Ezt időközben kiegészítették kisebb és nagyobb produkciók, akik közül csak maroknyi tudott a rendszerváltást követően, évtizedeken átívelően prosperálni. A tiszavirágéletű tehetségkutatós befutások, az egyslágeres karrierek pedig megszokottá váltak a magyar zene hétköznapjaiban. Ezen, az elmúlt generációk által megkötött üvegplafonon most néhány újhullámos hazai előadó teli erőből dörömböl. És nagyon is jól teszik. 

Krúbi, mint úttörő 

4. Kép: Krúbi a Budapest Park színpadán – (forrás: Krúbi Facebook oldala) 

Horváth Krisztián, művésznevén Krúbi még 2017-ben robbant be a magyar underground zenei világba. Az egyébként egész nívós, de mindenképp alternatív zenei tehetségkutató, a Kikeltető színpadán már ekkor több olyan zenéjét játszotta kezdőként, amelyek mai napig repertoárjának magját képezik. Nem gondolom, hogy az olvasók bármelyikének is részletesebben kellene mesélnem a munkásságáról, inkább kifejtem, hogy miért tartom úttörőnek. 

Krúbi volt az első hazai előadó, aki az Orbán-rendszer kritikáját zeneileg igényes és befogadható módon, professzionális színpadi produkcióval megtámogatva adta elő. Voltak már erre kísérletek nagyon underground vonalból (lásd például Központi Hatalom), de erre építve sikert, teltházas turnékat idáig Krúbi-n kívül senki sem produkált. Zenéjében sokszínű, nyelvezetét tekintve obszcén és változatos, de mindvégig rendkívül szórakoztató előadó Krúbi. Róla mondta azt Lovasi András (a Kispál és a Borz énekese), hogy: 

“Milyen jó, hogy 15-20 évente jön egy ilyen tehetséges csávó.” 

Idén megjelenő zenéiben, mint a Partyzán már kifejezetten fel is vállalta ezt az úttörő szerepet, külön kiemelve az őt követő pályatársait. Csak remélni tudom, hogy az elmúlt évek inaktivitása után, az idén ősszel megjelenő harmadik albumával tud valami újat húzni. Ha igen, akkor a képzeletbeli magyar Hall of Fame csarnokába megy, ha nem, akkor is ott a helye. 

Beton.Hofi, mint életérzés projekt 

5. Kép: Beton.Hofi 2020-ban a semmiből bukkant fel – (forrás: recorder.blog.hu) 

Schwarz Ádám, művésznevén Beton.Hofi az összes eddig és ezután említett előadó közül a kedvencem ebből a cikkből. Ő az a szomszéd srác, akivel összefutsz hetente kétszer, évekig csak köszöntök egymásnak, majd egyszer egy sört is megisztok. Ekkor lesz belőle a legjobb barátod.  

Beton.Hofi már most, mindössze három aktív év és két mixtape után egy teljes zenei életművet rakott le elénk. Rajta kívül kevesen reflektálnak jobban a modern, szorongó magyar társadalom lelkivilágára. A zenéjét hallgató egyszerre érzi magáénak az utcák és lakótelepek porát, valamint a legkiválóbb budapesti látványosságokat. Mindkét világról hitelesen beszél, de mindkét helyre csak vendégként jár. Nem akarja, hogy a telep pora, vagy a Margit-sziget az övé legyen. És éppen emiatt lesz mindkettő az övé. Érzelemátadás szempontjából a mai magyar palettán nincs nagyon nála feljebb. De lehet ezt csak azért mondom, mert minden sorát magaménak érzem. 

2022 szeptemberében, először lépett fel a Budapest Parkban. Ez a helyszín azért fontos mérföldkő a hazai zenei életben, mert nagyjából tizenegy-két ezer ember fér be, ami jó iránymutató a hazai fellépésszervezőknek. Beton.Hofi első Parkos koncertjéről a szakírók akkor azt mondták: 

“Kollektív, generációs traumafeldolgozás.” 

Ennél jobban magam sem tudnám pontosabban megfogalmazni, hogy mennyit és mit ad Beton.Hofi a hallgatóinak. Máig bánom, hogy a tavalyi koncertről egy céges csapatépítő miatt lemaradtam. Az idén nyárit ki nem hagynám. 

Azahriah, mint nemzetközi produkció 

6. Kép: Azahriah a legfiatalabb előadó, aki teltházas koncertet tudott tartani a Papp László Arénában – (forrás: index.hu) 

Baukó Attila, művésznevén Azahriah munkásságát még nagyjából 7 évvel ezelőtt ismertem meg. Akkor még YouTube videókat készített, korát meghazudtoló felkészültséggel és komolysággal. Később, 2019-ben indította útjára zenei karrierjét. Énekesként bevallottan önképző módon, az internetről sajátította el az alapvető készségeit.  

Őszintén szólva, a zenei ízlésemtől kissé távol áll Azahriah hangzásvilága, bár kétségkívül egyedi. Tavaly két alkalommal is, két különböző fesztiválon hallgattam meg élőben, ám a produkciónál egy valami jobban foglalkoztatott: ez pedig a közönség demográfiája. Azahriah-t ugyanis elképesztően széles réteg hallgatja, a középkorúak között is nagy népszerűségnek örvend. Mindez azért volt számomra meglepő, mert szövegeibe gyakran épít be nagyon fiatalos szlengeket és idegen jövevényszavakat. Egyik új számában, a Four Moods 2–ben egy Orbán Balázs idézettel kezdődik a klip, majd végig hatalomkritikus sorok követik egymást. 

Azahriah hosszú évtizedek óta, talán a Neoton Família után az első olyan hazai előadó lehet, aki komolyabb külföldi karriert is be tud futni. A még mindig csak 21 éves énekes olyan generációkon átívelő élményt gyárthat le, ami egyáltalán nem következik a hazai könnyűzene NER által koordinált viszonyrendszeréből. Egy fiatal srác, egy újpalotai panelszobából a világhírnévre tör, miközben messze vezeti a hazai toplistákat és tart 14 ezer embernek teltházas koncertet. 

Végszó 

Átlendülve rajongói szerepemen, fontosnak tartom a konklúziók levonását. Ugyanis Krúbi, Beton.Hofi és Azahriah példája mutatja, hogy állami támogatások nélkül, akár frontálisan kormánykritikus tartalommal is lehet sikereket elérni. Ezek a sikerek pedig nem csak pillanatnyi, egyslágeres megvillanások, vagy olyan árnyéktevékenységek, hogy csak az online térben lennének jelen. Ők hárman képesek tízezres tömegeket megmozgatni, és annak ellenére már most rendkívül sikeres előadók, hogy mindhárman a rendszerváltás után születtek.  

Ezen a ponton pedig el kell fogadnunk cikkem nyitóbekezdésének állítását, mely szerint a kultúra és a társadalom oda-vissza hat egymásra. Őszintén remélem, hogy ennek a három ragyogó művésznek sikerül formálnia generációk teljes sorát. Bennük nem munkál az a láthatatlan belső cenzor, akit még Kádár János ültetett a magyar művészek szellemébe. Hármójuk sikerére legalább akkora szükségünk van most, mint a Kádár-korszakban volt a lázadó rock- és punkzenekarokéra. 

Megjegyzés a cikkhez: Amikor a cikkem 80%-ban már készen volt, megtaláltam Sajó Dávidnak egy ezen az írásomra kifejezetten hasonlító szerzeményét. Amikor az megjelent (2022. szeptember), valószínűleg olvastam, és megmaradt bennem a Telex újságírója által felépített struktúra. Ajánlom mindenkinek azt is elolvasásra, tartalmilag van bőven különbség. Link: https://telex.hu/komplex/2022/09/22/magyar-konnyuzene-popzene-dzsudlo-beton-hofi-azahriah-carson-coma-1 

Források: