Az utóbbi évek kevés Fidesz-ellenzéki vitáiból a rendszerpárti politikusok jöttek ki jobban. Viszont ennek a fő oka nem valami Orbán-rendszert magasztaló argumentumban keresendő, hanem abban, hogy az ellenzéki oldalt képviselő vitapartnerek nem tudtak átadni egy koherens és meggyőző rendszerkritikát. Egy másik szóval élve: nem tudtak felvázolni egy hatékony rendszerkritikus narratívát. Pedig pont a magyar közélet ezen pillanataiban van egy ellenzéki politikusnak a legnagyobb lehetősége bemutatni, mit jelent egy poszt-orbáni Magyarország. Mit hibáztak az ellenzéki vitázók?
Politika és politikai narratívák
A legtöbb szociológiai gondolokodás szerint az ember alapvetően történetek alapján érti meg a körülötte lévő világot. Narratívák alapján érzékel, értelmez és értékbeli döntéseket hoz mind egyéni, mind társadalmi szinten. A politikában sincs ez másképp. Sőt: a politika valójában nem más, mint különböző történetek versenye. Narratíva a korrupció ellen harcoló becsületes politikus, csakúgy, mint az alkalmatlan és a kormányképtelen kispolgármester. Narratíva a médiát közpénzből leuralni akaró politikai hatalom, csakúgy, mint a baloldali médiatúlsúly ellen szabadságharcot folytató nemzeti kormány. Egy politikai történet összeköt tényeket vagy legalábbis percepciókat, hogy értelmezze a társadalmi helyzetet, rámutasson a felelősökre és irányt mutasson.
A magyar ellenzék politikai vergődése
Az Orbán-rendszer politikai közéletét egy felülről képzett egyoldalúra hajazó narratíva-képzés jellemzi. A rendszerpárti oldalt támogatja az évi 44 milliárd forintból működő Rogán Antal-féle Kancellárminisztérium, az a Megafon akciócsoport ami többet költ Facebook hirdetésekre mint az országos ellenzéki kampányok összesen, és Közép-Európa legnagyobb médiakonglomerátuma a Közmédiával és a TV2-vel karöltve. Még csak a Fidesz fegyelmezett politikusi légkörét érdemes ehhez hozzáadni és megkapunk egy olyan hatalomgyárat, amely egyik napról a másikra képes 180 fokos fordulatot tenni, mint ahogyan az orosz invázió kitörése napján láthattuk.
Az ellenzéki oldal erőforrásai a narratívaképzésre mindenképpen szerényebbek. Viszont hogy mennyire szerények, az kérdéses. Sokan a sajnálkozásba hajlóan viszonyulnak az ellenzék vergődéséhez, kiemelve a szűkebb médiateret, a döntéshozatalból való teljes kirekesztést és az illiberális rendszerek antidemokratikusságát. Mások viszont azt hangsúlyozzák, hogy van lehetőség egy koherens és meggyőző rendszerkritikát, vele együtt egy rendszeralternatívát felmutatni a magyar társadalomnak, a külső nehézségek ellenére is. Én utóbbi táborba tartozom. A kihasználatlan lehetőségek tárházáról mindenképpen lesz szó későbbi Új Hajnal cikkeimben, viszont a mostaniban egyet – talán a legnyilvánvalóbbat – emelem ki. A közélet ezen szegmense azok a Fidesz-ellenzéki viták, amik ritkán, de előfordulnak a magyar poltikában. Nézzünk meg három emlékezetes vitát, amikor ellenzéki politikusok kormánytagok jelenlétében tudtak volna érvelni az Orbán-rendszer ellen.
Donáth Anna és Varga Judit vitája, 2020
A jogállamisági kérdés az egyik legmélyebb ideológiai különbség az ellenzéki és a kormánypárti szavazók között. Éppen ezért egy ellenzéki szavazó nagy reményeket támaszthatott Donáth Anna felé, hogy szembesítse a jogállamisági kritikákkal Varga Juditot. Azonban ha valakinek ilyen elvárásai voltak, akkor a vita nagy csalódás volt számára. Szóba került a Momentum imidzse, hogy milyen “brüsszeli érdekeket” képviselnek az ellenzékiek, hogy Donáthnak milyen munkakapcsolata lehet Vera Jurovával. Viszont Donáth Annának nem sikerült meggyőzően prezentálni egyetlen olyan érvet sem, hogy miért vannak Magyarországnak jogállami hiányossága, és hogy ezekért ki a felelős.
Természetesen a vitakörnyezet nem a Momentum politikusának kedvezett. A rendező Tranzit több szálon köthető a fideszes hátországhoz, a moderátor egyértelműen Donáth Anna ellen fújt és Varga Judit pedig egy személyeskedő hangnemet vett fel a vitapartnerével szemben. Viszont ezek nem lehetnek mentségek arra, hogy a 60 perc alatt Varga Juditnak egyetlen erős állítással sem kellett szembenéznie. Egyszerűen hiányoztak azon érvek, amik alátámasztották volna a Momentum egyik legfontosabb ideológiai állítását, miszerint nincsen jogállamiság Magyarországon.
Fekete-Győr András és Orbán Balázs vitája, 2021
Miért is probléma a felsőoktatási modelváltás? Az akkori előválasztási miniszterelnök-jelölt több gondolatot hoz fel, viszont sem az összefüggést nem mutatja be, sem a közönséget nem győzi meg. A CEU, a jachtozások, Szájer, Fudan, a Budapest-Belgrád vasút és a Covid oltás mind az asztalon vannak, viszont egy Telexes címoldalon túl mélyebb elemzést nem kapunk a témákról. Természetes, hogy az ellenzéknek sok sérelme van a hatalommal szemben és érdemes ezekkel konfrontálni a kormány tagjait. Viszont egy ilyen vitahelyzetben a megemlítésen kívül többet kell mondani. Rá kell mutatni a trendekre, hogy miért okoz problémát az országnak a rendszer, vagy hogy ez hogyan érinti a magyar emberek mindennapjait. Három szóban: narratívát kell alkotni. Azonban narratívák és érvek helyett egy sérelemáradatot láthattunk, ami csak tovább bizonytalanította el az ellenzéki szavazókat a saját politikusaik kormányzóképességéről.
Gelencsér Ferenc és Gulyás Gergely vitája, 2022
Egy aktuálpolitikai kérdéssel nyitott a vita: miért rúgták ki az elmaradt augusztus 20-i vihar után a OMSZ két fő meteorológusát? A helyzet lehetőséget kínált Gelencsér Ferencnek, hogy kifejthessen egy ellenzéki álláspontot. Hogy érveljen, miért mutatja meg a rendszer korruptságát egy nemzetközi tiltakozást kirobbantó ügy, vagy hogy következtetéseket vonjon le arról, ahogyan a fideszes sajtó lejáratta az OMSZ-t. Gelencsérnek nem lett volna más dolga, mint az alkalomhoz igazítani az éppen aktuális ellenzéki narratívát. Viszont ez a narratíva hiányzott és jobbnak látta, ha a bal-jobboldali gondolkodásról, majd a rendőrök és a pedagógusok bérrendezéséről beszélne. Gulyás reakciójában hárította a felelősséget, sőt, egy béremelő és közbiztonságot rendbetevő kormányról tudott beszélni, amire a Momentum elnökének érdemi válasza nem volt.
Az ellenzéki narratívák hiányáról
Az ellenzéki politikusok nem csak elvesztik ezeket a vitákat, hanem a saját szavazóikat is cserben hagyják teljesítményükkel. Egyrészről az ellenfél dominanciája érthető: a magyar politikai vitakultúra a rendszerváltás óta nincsen ilyen mélyen, a viták ritkák és a környezet inkább a fideszes vitapartnernek kedvez. Másrészről viszont ennél könnyebb terepet nehéz találni az ellenzéki narratívák kiemelésére és azok ütköztetésére a kormánypárti világértelmezéssel. Lehet bármennyire is erős a Rogán-féle hatalomgyár és lehet bármennyire propagandisztikus a Közmédia, egy vitában mindkét félnek pár perce van kifejteni az álláspontját. Egymás jelenlétében, cenzúra nélkül. Egy vitában tényleg az érvek döntenek. És ha a rendszer annyira korrupt, erkölcsileg és alkalmatosságban, mint amilyennek a rendszerkritikusok beállítják, akkor nem jelenthet problémát a jó érvek felmutatása egy kötetlen beszélgetésben. Egyedüli munka a felkészülés és a hasonló helyzetek rutinja.
Ha egy ellenzéki politikus tenni szeretne egy alternatíváért, akkor fel kell készülnie a megfelelő válaszokkal és viszontválaszokkal. Miért nem jogállam Magyarország? Milyen hiányosságai vannak a felsőoktatási modellváltásnak? Miért a kormány okolható a tanárok alacsony fizetéséért? Vagy kollektíven: miért lenne érdemes szakítania a magyar népnek az Orbán-rendszerrel?
A kritikákról
Halhattuk már azt a gondolatot, hogy az ilyen viták nem számítanak semmit. Hiszen úgysem nézik meg sokan vagy úgyis mindenki már eldöntötte, mely oldalnak hisz. Szerintem ezek a nézőpontok tévesek. Lehet egy jó vitapillanat virális, akár magától, akár egy jól működő kampánycsapat kommunikációja okán. És az a tény, hogy egy politikus az érveit az ellenfele előtt adja elő, csak adni tud. Nem véletlen, hogy sokak érdeklődését felkeltették Jakab Péter parlamenti felszólalásai. Most képzeljünk el egy hasonló felosztást, csak kötetlenebb formátumban és érvekbe öntve a mondandót, egy rendszerkritikus narratívát alkotva.
Ami pedig a meggyőzési faktort illeti: ha egy politikus egy közvetlen vitakörnyezetben nem tud egy valóságértelmezést prezentálni majd azt megtámogatni érvekkel és tényekkel, akkor kevés esélyt látok arra, hogy az országos közélet narratíváit alakítani tudná.
Az alternatíva felépítésében szükséges de nem elégséges lépés a kötetlen viták megnyerése. Meg kell követelnünk a magyar politikusoktól, hogy meggyőzően és koherensen érveljenek, amiben meg tudják értetni a közönséggel, mit foglal magában az Orbán-rendszer valódi alternatívája.
